Stroke Megelőzési Program a Rotary szervezésében

A Magyar Stroke Társaság a Rotary Clubokkal, köztük a Pécsi Rotary Clubbal összefogva országos stroke prevenciós napot szervezett az ország 19 pontjára, október 12. szombatra.

A cél az volt, hogy a laikus családtagok, kollégák is időben felismerjék a stroke első jeleit, és így a lehető leggyorsabban érkezhessen a stroke-beteghez a szakértő segítség, hiszen ennél az idegrendszeri betegségnél minden percnek hatalmas jelentősége lehet a felépülés, a gyógyulás szempontjából.

Emiatt nagyon fontos a Rotary Clubok által támogatott Stroke Megelőzési Program, aminek szervezésében az ország 19 településén, így többek között Budapesten, Pécsett, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten, Nyíregyházán, Mosonmagyaróváron, Szentendrén és Szentesen is voltak stroke megelőzési programok.

Ezen az október 12-i szombaton a pécsi Árkád bevásárlóközpontban vártuk 9 órától egészen késő délutánig az érdeklődőket, ahol stroke kockázat elemzést és egészségügyi szűrést is ajánlottunk a látogatóknak. A nagyközönségnek a szakemberek mutatták be a stroke felismerhető jeleit, és a megfelelő cselekvési folyamatot is demonstrálták.